Amikor az utcán összetalálkozok babakocsikat tologató (főleg) anyukákkal, összeköt valami láthatatlan sorstársiasság. Ő is tudja azt, amit én, s amit még egyikünk sem tudott eddig. Valószínűleg, ő sem végzett logisztika szakon, mégis valahogyan szervezi az életét gyerekkel is. És az a gyerek felnő, nem marad éhen, ruhátlanul és tudatlanul. Ma már tudom és átérzem, hogy minden anyának kijárna egy korona a mindennapok menedzseléséért; azokért a fejben írt regényekért, amiknek mi gyerekként csak a végkifejletét láttuk/hallottuk összefoglalva (az apák valószínűleg nem tökölnének ennyit :). Hogy miről beszélek? 

***         ***       ***

Egy évvel ezelőtti forgatókönyv:

• Képzeld, Pesten vagyok! Du 4-5 között lesz egy szabad órám. Tudunk találkozni az Astória környékén?
• Jujj, de jóó! Naná, már repülök is. 4-kor az Astória előtt :)

Pár hónappal ezelőtti forgatókönyv:

• Képzeld, Pesten vagyok! Du 4-5 között lesz egy szabad órám. Tudunk találkozni az Astória környékén?
• Jujj, de jóó! Várj, gondolkodom a logisztikán! 

Uff... az pont Csibe alvóidejében van. Hátha vmi csoda folytán addigra felébred, és elindulunk időben. Persze, nem fog, de nehogy már ez legyen az akadály! Jajj, még ennie is kell indulás előtt! Vagy elviszem a kajáját, de akkor olyan helyre kell mennünk, ahol megetethetem (és nem baj a disznóól, amit csinálunk). Ezer éve nem láttam őt, muszáj találkoznunk. Szóval Astória...hm...metró-metró vagy metró-villamos. A csudába, nem mehetünk babakocsival, mert én aztán nem viszem ezt a járgányt mozgólépcsőre (na meg tilos is). Vagy mehetnénk villamossal meg busszal. Legfeljebb várok alacsony padlósat. Á, az úgy marha sokáig tart. Nem fogok 2x50 percet zötyögni a gyerekkel csúcsidőben egy fél órás találkáért. Na mindegy, akkor megyünk hordozóval, azzal metrózhatok. Haha...még mindig nem varrtam meg a hordozós pulcsimat! Mondjuk, ha felkötném őt előre, akkor felvehetném a sima téli kabátomat. Jajj, de kilenc kilót már nem bírok el elöl annyi ideig. Mi legyen? Esetleg ha mégis hátrakötném valahogy rá a kabátra és akkor őt is jól beöltöztetem. Na de akkor meg totál leizzad a metróban, még a sapkáját sem fogom tudni levenni róla, ha a hátamon van, és akkor végigordítja az utat. Ahh...nem lehet igaz! Vagy várjunk! Azt mondta, Astória környéke. Esetleg mehetnénk a Duna partra, oda kibuszozok hamar. Á, de akkor kb. 10 percet lennénk együtt, mert neki vissza is kell jutnia az Astóriához egy órán belül...ööö....

• Figyelj, nem tudnál mégiscsak Te jönni hozzánk?
• Á, az most nem fér bele az időmbe, sajnos.
• Hát, akkor majd legközelebb...  :(

***         ***       ***

Csak egy kis ízelítő a mindennapokból. Valamelyik nap már azon röhögtem, hogy azon is tíz percig agyalok, mikor és hogy altassam el Csibét ahhoz, hogy egy ismerősöm Y óra tájban felcsöngethessen, és én leszaladhassak két percre átvenni tőle egy csomagot (mert hát, mégse hagyom magára a gyerkőcöt az üres lakásban).

Szóval minden nap szorgalmasan gyakorlom a logisztika mesterségét, és az az érzésem, hogy két gyerek mellett már a tökélyre fogom fejleszteni. A fejben GPS-em már a világ összes nyelvén és akcentusán tudja mantrázni az "újratervezés" szót. Elégedetten megveregetem a vállamat, amikor nekem szegezi valaki a "Hogy tudsz mindig ilyen gyorsan elkészülni, és időben ideérni?" kérdését, Mr. X közben meg már a kérdést se hinné el, mert tudja, hogy ez azért nem úgy van. De fejlődöm. Bár - szégyen, nem szégyen - még így is akad időnként egy elfelejtett pelenkacsere, elmaradt etetés vagy lemondott időpont. De mára már tudnék sok pozitív kimenetelű történettel, rendszeres programokkal és babával elvégzett tanfolyammal is dicsekedni. És lesz ez még jobb is.

Addigis, hajrá logisztika koronázatlan királynői! :)